10-es szabály

2012. október 30. - Címkék:

Sok olyan helyzet van, amikor azt kell mondani: Neeee már! Lapozgatok keresgélek és lépten-nyomon AKCIÓ van.

Olykor nem hiszek a szememnek, hogy mi mindent képesek minőségi horgász felszerelésként hirdetni. A horgászatban is, mint oly sok területen a Kínában gyártott konténeres árúval van minden tele. Félreértés ne essék a kínai ebben az esetben nem a nemzetiséget jelenti, hanem már a minőséget. Ha egy termékre azt mondják “made in china” az mára szitok szó lett, és ez nem véletlen. Nem mintha nem tudnának jót, sőt gyártják is a minőségi, első osztályú termékeket, csak nem ide, mert ugye jó az a paraszt magyarnak, vegyétek ez van…

A lényeg hogy olcsó legyen, minél olcsóbb. Ez itt a másik véglete annak, amit a kézzel készített japán csalikról írtunk a múlt hónapban. Azok már szinte művészi darabok, amit polcra tesz az ember. Az olcsó szarokat meg a kukába.

Azt látom, hogy a nagy világmárkák is küszködnek itthon, ahogyan azok is, akik minőséget próbálnak eladni. Ennek egyértelmű magyarázata a számomra az, hogy működik a nép hülyítés és doboz szám sózzák az emberek nyakába a kétes minőségű termékeket. Mert míg a minőségi kis szériás termékek a létért küzdenek, és a világmárkák anya cégei évente milliárdokat költenek el fejlesztésekre, kommunikációra, addig a levetett, bálás cucc is jó lesz a keleti piacra.
Aki fejleszt, aki invesztál annak nagyok a költségei, amit meg kell fizetni. Azért kerül kétszer vagy háromszor többe egy minőségi új termék, mert annak magasak a tervezési, előállítási és marketing költségei. Nem úgy mint a keleti, olcsó ,tucat termékeknek, amik aztán a kukában végzik. Ezekben nincs semmi érték, sem anyag. Egyen kaptafára készülnek nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy egy szezont, azaz három hónapot kibírjon, amiből jó esetben 20- 25 napot használják. Ugyanis egy átlag horgász csak jó időben ül ki a partra. A filléres felszerelés a többi időt a garázsban tölti és gyakorlatilag használat nélkül megy tönkre, ami azért jelent valamit.
Vannak kivételek, mert találni olcsó és jó termékeket, csak tudni kell a korpa között keresgélni, ami egy cseppet sem könnyű.

A 10-es szabály, amit magunk állítottunk fel arról szól, hogy jelenleg 10.000 ezer forint alatt nem érdemes botot, orsót venni, még világmárkákból sem!

Ami tízezer alatt van, azzal csak a bajod lesz. Ezek a termékek sokszor már akkor működés képtelenek, amikor még a dobozból sem veszik ki. Kotyog, lötyög, zörög, hallani és érezni ahogy az orsókban a fogas kerekek, minden terhelés nélkül már eszik egymást. A botok tele vannak illesztési és fényezési hibákkal. Egyszóval sokszor csak szemétre való, nem vízpartra!

Igen tudjuk, hogy 10 ezer forint nagyon sok pénz tud lenni. Sok olyan horgász van, aki nem engedheti meg magának a minőségi jó felszerelést, de élete a peca. Ezért is szomorú, hogy azokat húzzák csőbe, akiknek amúgy sincs. Ez semmi más, mint lehúzás. Jól kitalált kopasztás, aminek persze megint a magyar horgászok isszák a levét. És ezzel leginkább azok vannak tisztában, akik ebből vígan élnek és látványosan fejlődnek. A paravánok mögött utolsó szarházinak tartják a pecásokat, akik arra jók, hogy megéljenek belőlük, de arra nem, hogy ember számba is vegyék őket!

Egy valakik örülnek még ezeknek, és ők bizony a rabsicok. Pár ezer forintért akár naponta vehetnek komplett új szetteket. Ha jön az ellenőr, csak a vízbe dobja a cuccot és el van sikálva. A garázsban meg áll neki vagy négy garnitúra bot bevetésre készen, mondván egy szép hal árából akár három másikat is vehet. Akkor most kinek jó tömeg termék ? A pecásnak biztos nem. A megoldás, hogy nem veszed meg az olcsó silány terméket, és talán előbb utóbb eltűnik. Keress olyan horgász boltot, legyen az kicsi vagy nagy, ahol segítőkészek az eladók. Tapasztalatból mondom, egy normális üzletben az eladó meg sem mutatja a silány termékeket, nem hogy ajánlaná. Még akkor sem, ha a főnöke belistázta a terméket, mondván legyen.
Ne vásárold meg, mert csak a bajod lesz vele!

Arról nem is beszélve, hogy ha egy ócska bot, vagy egy szemétre való orsó miatt veszíted el életed halát, akkor az már csak a te hibád, arra nincs jótállás, arra nincs garancia.
Ez a nem mindegy!