A mi lapunk

Ez a szeptemberi szám és ez azt jelenti, hogy születésnapját ünnepelheti a magazin, mégpedig az elsőt.
Hogy is kezdődött ez…
Egész másnak indult minden, mint ahol most tart.
Minőségi videókat kezdtünk össze gyűjteni, amik minket szórakoztatnak, és valójában megmutatják a horgászat igazi szépségét.
Olyan horgászok vagyunk, akik könnyedén lemondunk egy kapásról csak azért, mert a párás napfelkelte szépsége lefoglal. Tavaly szeptemberben nem gondoltuk, hogy ide jutunk, amikor az első fotózásunkat szerveztük Attila barátommal.
Enikővel és Rékával, első modelljeinkkel egy naptár fotózásra szerződtünk, amiből aztán nem lett semmi. Valami olyat indítottunk el cserében, amit nem terveztük.
Egyik percről a másikra létrehoztuk a Vip Fish Magazint.
Mondanunk sem kell, hogy a szívünk csücske lett, de talán nem csak nekünk, hisz állíthat bárki bármit, kevesebb mint egy év alatt a Vip Fishnél népszerűbb magyar horgász oldal jelenleg nincs a Facebookon, és emellett magasan a legaktívabb hazai közösség nálunk van.
A sikerünkön felbuzdulva vagy tucatnyi új horgász oldal indult, és a meglévők is vakarózni kezdtek, mindenki örömére. Állóvizet kavartunk fel, amit nehéz nem észre venni. Átalakulóban van a horgászvilág és ennek most már mi is részesei vagyunk. Jönnek és erősödnek a kis halas közösségek, miközben a bálnák meg csak szuszognak a fövenyen és igyekeznének vissza a vízbe.
Nem tartjuk magunkat nélkülözhetetlennek, mert ha mi nem vagyunk, akkor jön más, aki változtat, mert ti ezt jól láthatóan igénylitek… és ezt bizony másoknak is szemet szúrt.
Évtizedes tartalékokkal képesek elérni azt, amit mi a semmiből egy év munkájával összehoztunk. De ti ,13- 80 éves korig olvasók, lájkolók, netezők szavaztok jelenlétetekkel arról, hogy minek van lét jogosultsága és minek nincs.
És a számok nem hazudnak, és erre mérhetetlenül büszkék vagyunk… 🙂
Főleg az utóbbi időben érnek utol olyan visszhangok, hogy ne gondoljuk, hogy nekünk mindent szabad, és azt írunk le amit akarunk…
Eddig is azt, és úgy mondtuk, ahogy az nekünk tetszett, és ahogyan arról vélekedünk… ezek után sem kívánunk ezen változtatni!
Sokak szemét csípi, amit és ahogy csinálunk, de ez egy ilyen szakma.
Mi büszkék vagyunk arra, hogy van egy olyan MAGYAR kezdeményezés, ami végre nem másolat, hanem olyas valami, amit rólunk másolnak!
Mindig is másodlagos volt, hogy hány ember követ bennünket, mert nem az számított!
Akadnak olyanok, akik reggel görbét raknak a csészébe és százezrek követik őket… köszönjük mi jól elvagyunk a magunk immáron 10 ezres létszámával.
Vannak, olyanok akik könnyedén kiköhögik azt a pénzt, amiből egy ilyen rendszert működtetni lehet, hát tegyék… eddig is tehették volna, de még sem csinálták, vajon miért?!
Nem attól népszerű, amit csinálunk mert megkopasztott emberek pénzén megvettük és kifizettük hozzá mindent, hanem mert munka van benne, sok munka. Mi nem azok vagyunk, akik le akarunk valamit nyomni a horgászok torkán.
Igyekszünk meghallani benneteket, igyekszünk veletek alakítani a Vip Fish jövőjét.
Azt szokták mondani nem kell annál jobb mérce mint, hogy mennyi irigye, vagy hogy mennyi másolója van az ember munkájának.
(Akkor bizony jók vagyunk!!!)
Sokra tartjuk magunkat és arcoskodóak vagyunk.
Hát igen…de miért is? Mert új seprű jól söpör… Amikor a magazint terveztük nem vettünk alapul semmit.
Nehéz is lett volna, mert ilyet még senki sem csinált előttünk itthon.
Persze ezer hibája van, és lesz is, de nem tökéletesre törekszünk, hanem valami másra. A korábbi munkáink és a lehetőségek érdekes ötvözete az, ami a Vip Fish Magazinban testet öltött.
Mi büszkék vagyunk arra, hogy ez egy MAGYAR termék. Méghozzá egy olyan magyar termék, amire a világban is kíváncsiak. Ennek ellenére nem díszelgünk a címlapon és nem parolázunk a vízparton sem.
A mai napig kevesen tudják valójában kik is azok, akik készítik ezt a magazint és a hozzá kapcsolódó oldalakat… és ez így van jól, mert a Vip Fish nem rólunk, hanem élményekről, érzésekről a horgászatról szól!
“ezt nem fogom olvasni mert ilyen magazint nem veszek”
“Mert nem is kapható máshol, csak itt és pláne nem kell venni, mert ingyen van, a horgászokért, ettől VIP ! mert, te mint horgász FONTOS vagy (Very Important Person). :)”
Nemes Szilárd
(egy olvasónk)
Ennél jobban mi sem fogalmazhattuk volna meg, köszönjük Szilárd!
Ebben sehol nem szerepel a szakmai, szak vagy annak bármilyen rokon értelmű kifejezése. Aki ugyanis eddig nem vette volna észre, ez nem szaklap, és nem szakmai oldal! Az ő munkájuk merőben más mint a miénk, legalább is eddig az volt. Ez elég szokatlan és elsőre kevesen is értették, de hála istennek napról napra egyre többen azonosulnak vele. Van aki szexlapot vizionál a Vip Fishben, a prűd és álszent megjegyzések naponta záporoznak ránk, de a vicc az, hogy leginkább olyan emberektől kapjuk, akik mást sem osztanak meg mint csöcsöket, és ócsároló kép montázsokat…. 🙂 Nem vagyunk egyformák és ettől színes az élet.
“Persze mert kell a balhé, kell hogy beszéljenek róla és ez csak marketing az oldalknak… “
Ha az marketing, hogy felháborít a kulturálatlanság, az egoizmus, a nemtörődömség és a mások tulajdonának megkárosítása, akkor tőlünk nevezheti ez bárki halas marketingnek. Sokan nem nézik jó szemmel megosztó témáinkat, de hát ilyen a sajtószabadság.
Ha valaki azért ítél el, vagy bojkottál bennünket mert nem állunk kedve szerint sorba, hát tegye. Ez nem egy katalógus, ahol minden oldalra ki lehet rakni a (x) jelet.
A sikerünket nektek köszönhetjük, akik szeretitek és követitek a munkánkat, mert hiába a lelemény az ötlet magva, ha nincs talaj amiben az gyökeret verhet. Ezúton szeretnénk megköszönni minden egyes lájkot, megosztást, és lapozást amit a Vip Fish oldalain tettetek!
Köszönjük minden hazai és külföldi rajongóknak a jelenlétet, és köszönjük partnereinknek a támogatásukat! Jól eső érzés, hogy hazai és távoli országok horgászai, vállalatai figyelnek, biztatnak bennünket. Igyekszünk ezt azzal meghálálni, hogy olyannak tartjuk meg mindezt amilyennek megálmodtuk, amilyennek megismertétek, és amilyennek megszerettétek!
Köszönöm a családomnak!
Szabó Gábor
Vip Fish Magazin
Attila, a fotós
Egy barátom szerint, semmi sem egyszerűbb a fotózásnál. Belenézek a fényképezőgép kukucskálójába, ha tetszik a látvány, megnyomom a gombot és már készen is van a kép.
Nos, ettől egy picivel bonyolultabb a dolga egy magazin fotósának!
Az elmúlt egy évben megadatott nekem hogy a Vip Fish Magazin jóvoltából bikinis, szexi lányokat, horgász tavak, folyók partjain, csodálatos természetes környezetben fotózhattam.
Ismerősök, barátok, a mai napig megjegyzik, hogy irigylésre méltó (persze nem ezekkel a szavakkal) amit csinálok,
…és ez valóban így is van!
De mind az mellett, hogy rendkívül élveztem a munkám, igyekeztem olyan képeket készíteni, amelyek megállják a helyüket egy magas színvonalú médiában és kisugárzása, mondanivalója is legyen. A sikeres modellfotózás titka a szakmai bizalom, amiért az egész stáb megdolgozik. Ennek a munkának az eredményét mutatom meg, hisz én vagyok a magazin szeme.
Vica, a sminkes
Mikor először hallottam a magazinról még csak egy ötlet volt. És milyen egyedi ötlet. Egy online horgász magazin, amit csinos lányokkal szeretnének feldobni. A legjobb a dologban az volt, hogy engem kért fel, sminkeljem a lányokat. Mindig örömmel végzem a munkámat, de egy induló lapnál azért mégis csak jobban odateszi magát mindenki. Ki kellett alakítani az arculatot, az első képek meghatározhatják az egész magazin további sorsát. Szóval szép kihívásnak éreztem és boldogan el is vállaltam.
A fiúkkal nagyon könnyű együtt dolgozni. Így nem volt olyan váratlan helyzet, amit ne oldottunk volna meg. Szinte mindig szabad kezet kaptam a sminkek elkészítésében, így külön élvezetet nyújtott a munka. Fontos, hogy a lányok szépek legyenek de az is hogy jól érezzék magukat munka közben, mert csak akkor születhetnek igazán jó képek. Erre a legjobb gyakorlat az volt számomra, amikor én magam álltam modellt a magazinnak az egyik nagyon jó barátnőmmel. Akkor éreztem igazán mennyire fontos minden apró momentum. Kemény munka egész nap forogni, pózolni, kitartani a mozdulatot. Egy nagyon kellemes hangulatú karácsonyi képsorozat sikeredett délutánra, amit bármikor szívesen fogok visszanézni a jövőben és mosollyal az arcomon emlékezem vissza rá.
Zsu, a designer
A digitális magazin egy új kihívás, amely ötvözi a nyomtatott sajtó és a web tulajdonságait. Mivel a Vip Fish úttörő ezen a területen, a magazin technikai lehetőségeit is nekünk kellett kitapasztalni. Egy év távlatából elmondhatom, hogy jó útat kezdtünk el törni, a digitális kiadványok egyre népszerűbbek!
Ez a születésnapi szám már egy új designnal, egy kiforrottabb felépítéssel jelenik meg, hogy a tartalom még színesebb, változatosabb, jobban fogyasztható legyen, akár számítógépen, akár táblagépen olvassátok!
Izgalmas év volt, jöhet a következő! 🙂