A ponty nem disznó
A közvélemény sajnos egyre inkább megoszlik, ha a bojlizásról, mint horgászat módszerről kezdünk beszélni. Ez az utóbbi évtized egyik, ha nem a legkedveltebb horgász módszere lett nálunk is.
Maga a technika a módszer kifinomult és ezért nagyon hatékony tud lenni. Pont az eredményessége az, ami általában megosztja a horgászokat. Azok, akik ezt a módszert kitalálták, csiszolgatták mindig nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a kifogott halak mindig vissza is kerüljenek természetes közegükbe.
Ez a köz tudatban a “Fogd meg és engedd vissza!” mottóként híresült el, ami egyébként nem csak a pontyokra igaz, hanem az összes halfajra is.
Olyannyira népszerű lett a bojlizás, hogy mostanság már egyre inkább többször hallani olyan visszhangokat, amelyek ennek a módszernek helyességét kétségbe vonják. A főbb indokok között szerepel a vizek kizsákmányolása, szennyezése, valamint a halak visszatérő és állandó megsebzése is. Általánosítások ezek, és talán elsőre elég erős jelzők is, de vegyük őket sorba.
A térségben, de legfőképpen Magyarországon a hal fogyasztás leginkább a pontyból áll. Ez az őshonos és közkedvelt halfaj legtöbbször ebédként végzi, ha horogra kerül. Régóta halásznak és horgásznak rá, ami megszokottá és elfogadottá tette azt, hogy ételként tekintenek rájuk. Csakhogy a korábbi nádszéli úszózás vagy a klasszikus fenekezés korántsem volt annyira hatékony, mint a tudományosan is megalapozott bojlis horgászat. Természetesen az előkés horgászat előtt is volt élet, de elképzelhetetlen volt az, hogy egy társaság egy hétvégén kifogjon akár 1000 kg pontyot.
A hagyományos horgász szemlélet találkozott egy olyan eszközzel, aminek varázserőt tulajdonítanak, nem véletlenül. Idő és energia ráfordításával szelektáltan lehet horgászni kimondottan pontyokra, sőt mostanra a méret szerinti célzott horgászat is megvalósul.
Mindenki csak azt látta, hogy jönnek ezek a horgászok a golyóikkal, és 10-20-30 kilós halakat fognak rendszeresen, ami addig csak elvétve akadt bárki horgára is.
Emlékszem még azokra ez első reakciókra, amik előtörtek a horgászokból amikor a folyópartokon kifogott pikkelyeseket tucat szám visszaengedték a bojlisok… Istenkáromlással ért fel, néha még kisebb csetepaték is keveredtek belőle, ha nem is a vízparton, a kocsmákban biztosan. Egyszerűen felfoghatatlan volt a hagyományos módszereket használók számára miért teszik ezt a horgászok.
A Nyugat- Európában a bojlis módszerrel együtt a szorosan hozzá tartozó mentalitást is sokkal könnyebb volt elfogadtatni, hisz ott a horgászok társadalmi helyzete és az emberek hozzáállása egész más az egészhez mint
nálunk. A szocialista rendszer nélkülözésein nevelkedett emberek ezt pazarlásnak és felesleges nagyzolásnak tartották, és tartják, hisz ez a szemlélet a mai napig tartja magát, és még mindig problémákat okoz!
Az apák tanítják a fiúkat, a fiak az ő fiaikat …mindenre, a mentalitásra is, így az is öröklődött, hogy a fogás nem más mint zsákmány. Amennyire nehezen talált gyökereket a mentalitás, annyira könnyen talált piacot magának a felszerelés, és maga a technika. És bizony a felszerelés és golyók mellé nem adnak etikai kódexet. A rossz indulatú horgászok azonnal meglátták ebben a nagy üzletet lehetőségét, és a módszer terjedésével párhuzamosan elkezdett
elharapózni a halak tömeges elhordása a vizekből. Amit egyszer kifogtam az az enyém, mondták és amit csak lehetett hazahordtak, ebédre, a szomszédnak, de legrosszabb esetben a macskáknak is. Egy öntudatos birtoklási vággyal rendelkező horgászközösség, és egy eszköz amivel ezt a mérhetetlen étvágyat ki lehetett elégíteni azt eredményezte az, hogy a mai napig küzdeni kell az etikátlan horgászat ellen többek között a Balatonon, lásd 2012-es horgászati rend megváltozása…
Mindenki tehetetlen volt ez ügyben, és bár a forgalmazók, és teszt horgászaik sulykolták a halak visszaengedését, de a golyók és a felszerelések eladása fontosabbnak tűnt mint a halak életben tartása. Így gyakorlati foganatja alig volt az “engedd vissza” felhívásnak egy bizonyos rétegnél, nevezzük őket húshorgászoknak.
A legnagyobb probléma, hogy a hal nem más mint egy úszkáló vasárnapi ebéd meglátásuk szerint, és nem keresik bennük az élőlényt, amely méretével és szépségével sokakat rabul ejt… ők csak a húst a megfogható és elpusztítható kalóriát látják a pontyokban.
Azt sokszor hangsúlyoztuk már, de most is megtesszük, hogy sosem azokkal a horgászokkal van a baj, akik egy-egy fogást a kedvenc hal étkükhöz hazavisznek! Azok okozzák a károkat, akik ebből hasznot húznak. Ilyen a bérhorgászat, vagy a halköltöztetés, hogy az üzletszerű kereskedelmet ne is említsük.
A SZENNYEZÉS
A bojlis horgászat eredményessége a kifinomultságán alapul, amit a felszerelések és a speciális csalik tesznek teljessé. Nyugodt szívvel állítom, hogy a bojlizás a legköltségesebb szakágak közé tartozik. Annyi eszköz és kiegészítő egyetlen más módszerhez sem kell mint ehhez. Ennek következménye az is, hogy eleinte nálunk a jómódú horgászok hobbija lett ez, vagy azoké akik megrögzötten képesek voltak rá áldozni. Ez sokakban további ellenérzéseket váltott ki, a korábban már említett megörökölt irigykedő gondolkodás okán.
Az eredmények igazolták a módszer létjogosultságát és miután az újdonság varázsa elmúlt, úgy az árak is kezdtek megszelídülni.
Egyre-másra oda jutottunk, hogy egy kezdő bojlis felszerelés alig lett drágább mint egy hagyományos fenekező szett.
Így az eszköz már megvolt, de nem volt hozzá csali, amiknek az árai szinte változatlanok maradtak. A Magyarországra eljutott filmek, cikkek, írások, azt sugallták a horgászoknak, hogy akkor lehetnek igazán eredményesek ezzel a módszerrel, ha etetnek.
Etess amennyit csak bírsz, és akkor sok halat fogsz fogni. Ült az ember a tévé előtt és csak azt sulykolták, hogy a versenyeken 100 kiló fogyott ebből 200 kiló abból és kit tudja mennyi ment összesen egy etetésre… Arról senki sem beszélt, és azzal senki sem foglalkozott, hogy ennek milyen következményei is vannak a vizekre és a halakra.
Atraktorok, aktivátorok, aromák, olajok és kemikáliák nevei repkedtek… Vegyél minél többet, öntsd be a vízbe és vegyél még és még, mert csak így lehet halat fogni! Mindenki ezt üzente burkoltan amikor csak mikrofont kapott a kezébe.
A horgász látta az eredményt 20 kilós halak sétáltak ki a tavakból, így neki is kellett, csak hogy nem volt rá pénz, mert ki az aki 2000Ft/kg árnál tíz meg száz kilókat engedhet meg magának. Így elkezdődött a kisérletezés, a trükközés, hogy házilag miként állítható elő a golyó fillérekből.
Zsák szám darálták a kukoricát a kutyatápot, és szórták a lisztet mint a bolondok. Öntöttek bele mindent mi színessé, szagossá tette a gyurmát. Negyed áron állították elő a maguk csoda csalikat, amit aztán már lehetett 10-50 ,de 100 kg mennyiségben is a vizekbe önteni.
A bökkenő a mennyiséggel és az összetétellel van. Senki sem törődik a mai napig azzal, hogy ki, mit használ fel házi etetőanyagában, és abból mennyi kerül koncentráltan a vizekbe. A horgászok tucatnyi zöldséges rekeszel jelentek meg vízpartokon, amik tele voltak ismeretlen eredetű és összetételű bojlikkal. Sajnos ezeket be is szórták, aminek egy részét a halak megették, de aztán a többi szépen bele is rohadt a a vizekbe, mérgezve a halakat és minden más élőlényt.
De a gyárilag előállított csalik sem éppen az egészséges táplálkozás mintaképei. A halak természetes étrendje csak nyomokban fordul benne elő, és emellett olyan anyagokat tartalmaznak, amire aztán semmi szüksége az élő szervezetnek. A forgalomba kerülő csalik és etető anyagok bevizsgálás kötelesek, ami azt jelenti, hogy a megfelelő szak szerv engedélyezi a termék forgalomba kerülésének lehetőségét elvileg. Ha a határértékek megfelelnek mehet a polcokra, és mehet a halakba.
Ezek a hivatali szervek nem vizsgálják azt, hogy ezek a termékek milyen mennyiségben nem károsak, ahogyan azt sem milyen hatással vannak egymásra a különböző csodaszerek.
Erős példa: tégy egy üveg kólába mentost és várd a hatást…
Mind a két termék külön külön rendben van, de keverd össze és a látvány önmagáért beszél.
Ugyan ezt lehet tisztító szerekkel is csinálni, aminek a végeredménye gyilkos klór gáz… Persze nem Domestosba dippelik a golyókat, de a mértéktelenség hatása hosszútávon megjósolhatatlan. Főleg azok a gyér víz ellátású mesterséges vizek érintettek, amiket előszeretettel neveznek bojlis tavaknak. Két hektárnyi tömény cukros, fűszeres, aroma lé az, amiben élnek ezek a halak az év 365 napján.
A dolog fintorát az adja, hogy azok is rosszat tehetnek a halakkal, akik egyébként úgy bánnak velük mint a hímes tojással. Matracra fektetik, fertőtlenítik, simogatják, csókolgatják őket, miközben egy forró nyári nap után úgy döglik a hal a vízből, mint permetezés után a szúnyog…
Azt kijelenteni, hogy a halak pusztulása, deformitása és betegségei összefüggésben lennének ezekkel az anyagokkal nem lehet, hiszen ezt nem vizsgálja senki, talán nem véletlenül…
És akkor még ott vannak azok, akik ugyan ebből a vízből haza is viszik a fogást. Ők bizony meg is eszik a halat, mind azon anyagokkal együtt, amit a hal életében magába szívott…A behatárolt élet tér a rengeteg felesleges táplálék, mindenképpen egészségtelenné teszi a pontyokat.
Étvágy fokozóval, minél erősebb íz és illat anyagokkal igyekeznek rábírni arra a halat, hogy egyen, egyen, és egyen. Nem véletlenül látni annyi beles halat. Ugyan azokat a tüneteket mutatják mint a túlsúlyos emberek.
Elzsírosodnak, az emésztő rendszerük kitágul, károsodik és a halálba zabálják magukat.
A pontyok tiszteletével azzal is ellent mond, amikor ugyan azt a halat háromszor fogják ki egy hétvégén. Sok olyan halat láttam már, szintén mesterséges tavakon, amelyeknek gyakorlatilag nem volt szájuk, vagy oly annyira deformált volt, hogy szerencsétlen alig bírta azt használni. Ugyan így a félszemű, szakadt uszonyú csonka példányok sem ritkák. A horog ütötte seb elkerülhetetlen, ha valaki pecázik, de egyes halak esetében meggyőződésem, hogy a pusztulás akár megváltás is lehetne. Minél több a hal egy vízen, annál több a horgász, és annál több az etető anyag is. Ezzel arányosan nő a beteg, sebzett, megnyomorított halak száma is. Bevett szokás, hogy a tavakon 5-6 kiló feletti példányokat nem lehet elvinni, így bár az öreg halak életben maradhatnak, de cserében rendszeresen ki is fogják őket. Sajnos ez egy öngerjesztő folyamat, ami a mesterséges vizekre jellemző, melyekkel nem szakemberek foglalkoznak.
A bojlizás több mint egy horgász módszer. Aki bojlis horgászatra adja a fejét, annak a felelősséget is viselnie kéne. Lassan osztom azt a véleményt, amit a minap hallottam, mely szerint a horgászatot is épp olyan felelős tevékenységgé kellene nyilvánítani mint a vadászatot. Nem lenne szabad bárkinek engedélyt adni a kezébe, ahogyan gyilkos fegyvert sem, mint például a bojlis felszerelés.
Kemény szavak ezek, melyet a bojlisok ki is kérhetnének maguknak, de felesleges lenne a felháborodásuk, mert ezek nem a valódi horgászokat minősítik. Akiket ez érint, azok fittyet hánynak az írott és íratlan szabályokra is. Sokan tíz körömmel küzdenek ellenük, de következtetések és a tények azt mondatják, hogy az esetek elég nagy százalékában mégis csak ez a valóság. És mi a megoldás… remélem nem a fegyver viselési engedély a halak mellé!
