Az Ebrón horgásztunk
Évekig voltunk vendégek a Pón, de az a folyó már koránt sem az, ami volt. A túlhorgászat, a szemét, és a becstelenség kiábrándító, ezért váltani kellett. Sokat gondolkoztunk melyik horgász helyszín adhatná meg azt az élményt, ami a vágyainkat és az igényeinket kielégíti. Alapvetően három olyan helyszín volt, ami igazából szóba került.
Svédország csukái a balti tenger jeges fogásaival, Egyiptom gigászi sügéréivel, valamit az Ebró. Az utóbbi mellett azért döntöttünk, mert erről a vízről gondoltuk azt, hogy élményben és lehetőségekben a legjobb lehet. És úgy tűnik, nem tévedtünk.
Bár egy hetes peca nem sok, főleg a lehetőségeket nézve, de hatalmas élmény főleg azoknak, akik nem csak a kilóban mérik a peca értékét.
Sokszor írtunk már, sokféle dolog kapcsán az Ebróról, de egy valami nagyon fontos: ez nem egy halastó, ez nem egy csoda víz!
A másik, amit le kell szögeznünk, hogy ennyi halat, ilyen bőségben még sosem láttunk szabad vízen!
Ennek ellenére egy hét alatt nem lehet minden álmot beteljesíteni, és aki ilyen szándékkal utazik ki, annak garantált a csalódás. Nem szabad elvárásokkal menni és látni kell, hogy reálisan mik az esélyek.
Szépen lehet halakat fogni, de ha nem klappol valami, akkor ugyan annyi halat kis szerencsével a Tisza tavon is meg lehet fogni, mint az Ebrón.
Ennek ellenére mi miért vállaljuk a 26 órás utat? Az élményért, a társaságért, a peca öröméért.
Budapest – Rancho Rio Ebro
Nem volt egyszerű összeszervezni mindent, de nekivágtunk a régóta várt útnak. Jól indult, mert mikor már az M7-esen jártunk, akkor világosodtunk meg, hogy a tetőbox kulcsát, amiben szinte az összes bot pihent sikeresen otthon hagytuk a másik kocsi kulcscsomóján.
Szóval tartozunk az ördögnek egy bő két órás úttal, egyet előre, kettőt hátra elvet szigorúan tartva.
Miután kellőképpen kizrikáltuk egymást a tévedés okán, végre útnak indultunk.
Nem vagyunk még szeniorok, de egy merő gyötrelem lenne az út, ha nem röhögnénk a 26 órából 20-at, akkor nehezen tudnánk elviselni az biztos. Így is kemény az utolsó egyharmad.
De hamar elfelejti az ember a bezártságot, a fasírt szagot, és a lapos fingok borzongató élményét, ha végre hideg sörrel a kézben az áhított folyót vizslatja a saját szemével. Ilyenkor már nem sajnáljuk, hogy Monacot nem tudtuk megnézni, mert éjszaka értünk oda, és észre sem vesszük, hogy minden ami otthon maradt az percekre órákra, olykor napokra teljesen a homályba vész.
Állsz a korlátnak dőlve, és azon morfondírozol milyen lesz ez a peca?!
Persze csak jó lehet, mert egy kipróbált társaság alkotja a csapatot. Ki jobban, ki kevésbé, de ismeri egymást. Tudjuk kinél meddig lehet elmenni, ki a makacs (én), akinek úgy is felesleges bármit is magyarázni, ki az, aki mindent jobban tud, kinek színesebbek a történetei az átlagnál, és kire jön rá mindig a vizelés indulás után.
Ezernyi hibával, nyűggel és teherrel jöttünk el otthonról, hogy egy hétig mi legyünk a víz királyai, ha gazdagságra nem is, de élmény szinten mindenképp.
Mi így járunk pecázni.
Sírunk a röhögéstől egymás hülyeségén, megöleljük egymást, ha valakinek beköszön a nagy hal – és persze be is rúgunk olyankor, ha kell többször is. Nincs olyan helyzet, amiben ne segítenénk ki egymást.
Nálunk ilyen egy peca!
Szombattól szombatig szólt a küldetés, amit többé kevésbé ki is használtunk, néha közbe szólt az időjárás, de azon kár bosszankodni. Néha bőrig áztunk, máskor meg folyt a verejték a hátunkon.
Mindenki fogott, ki többet, ki kevesebbet, de nem tudok olyat mondani, aki ne élvezte volna a pecát a maga módján.
A hét közepén egy áradás sajnos odavert a nyugodt pecánknak, mert kézilabdapálya méretű hínár mezők indultak el a felső öbölből.
Az áthatolhatatlan zöldség szépen komótosan úszott lefelé és mindent vitt, amit csak lehetett. Még a csónak is elakadt benne olyan tömörségű volt a cucc. Így innentől le kellett mondani a fenekezős pecákról, mert még a lebójázott harcsás cuccot is leszakította a zöld áradat.
Ráadásként fel is keverte a mederben megnyugvó iszapot az áramlás, így egy “Zavaros sárleves zöldséggel gazdagon” volt a menü a hátralévő napokban. De igazából ez annyira nem csigázott el bennünket, mindenki megtalálta a maga módszerét a maradék időre is, igaz az eredményességet eléggé befolyásolta.
