LED – Balista Dyno 100

2012. február 26. - Címkék:

… a halak mennyire vannak oda a víz alatti házibuli filingért?

Már nagyon rég találkoztam utoljára olyan csalival, ami a ledes technologiát favorizálta volna.
Most nem is ugrik be más mint, egy teleshopos reklámkampány, ami világmegváltó újdonságként próbálta eladni. A nevére nem emlékszem, lévén bő tíz éve lehetett… ha nem régebben, de teljesen lényegtelen is mert ahogy jött úgy ment is , és valami csodafelmosó, vagy aprító szeletelő átvette a helyét néhány hét alatt.

A Balista egy ausztrál vállalat, ami elsősorban a helyi vizek meghódítását tűzte ki magának célul.
Két féle csalit dobtak piacra, az egyik egy élő hal utánzó (live baits), míg a másik a korábban említett ledes technikával igyekszik hódítani.
A szabadalmaztatott technológiát Dyno néven hozzák forgalomba és két méretben kapható.
Elég markáns darabok, széles és hosszú kanállal vannak ellátva, aminek köszönhetően igazán intenzíven dülöngélnek még lassú vezetés mellett is.

A csali természetesen műanyagból készül. Egy csörgő kotyog a belsejében, hogy igazán figyelemfelkeltő legyen, és persze itt a led is. Ennek lényege a zavaros, erősen áramló vízben mutatkozik meg. Pulzáló fényt ad ki magából, ami lehetővé teszi, hogy az átláthatatlan, üledékes vízben is növeljük a fogási esélyeket. A horgász eldöntheti, hogy melyik funkcióját használja ki jobban. Bedobás után, ha nyugodtan kivár a pergető, akkor is dolgozik a csali, merülés közben a fény hatásokkal felhívja magára a figyelmet. És amikor elindul a csévélés, csak akkor lesz teljes a rock n’ roll, hiszen dobálja magát mint Elvis, csörgő adja a ritmust, és a fények önmagukért beszélnek.
A kérdés az, hogy a halak mennyire vannak oda a víz alatti házibuli filingért?
A cég honlapján leginkább barramundikat fognak vele, de attól ez még sok mindenre lehet jó, legalábbis a cég szerint biztosan.

A hatások fokozása érdekében vagy tíz féle színben és mintában vásárolható meg. A 100 és 75 mm-es méretben megrendelhető termék átlagban 30 dollárba kerül, ami azért nem olcsó.
De talán több haszna lehet, mint a teleshoppos elődjének, bár konkrétumokat arról nem tudunk.

Ha neked van esetleg ilyen otthon, vagy volt – írd meg nekünk milyen tapasztalataid voltak vele kapcsolatban!

A Balista honlapján megvásárolható!