Legális süllőkitermelés
Nehéz elképzelni, mit jelent nap mint nap kiló szám elhordani a süllőt egy vízről, de ez az Ebrón teljesen természetes és megszokott dolog. A magyarázata igen egyszerű, annyi a süllő, hogy némi gyakorlattal könnyen kitermelhető napi szinten sok-sok kiló süllő filé. És ez nem igazán szúr szemet senkinek, mert a szabályok szerint is naponta fél tucat süllő végezheti bonc asztalon. A feltételek minden szempontból adottak, kulturált környezet, erre szakosodott horgászok és szabályok és persze hűtő kapacitás.
Talán furcsa pont ezeket a szavakat tőlünk olvasni, de mint mindig, ennek is meglesz a maga magyarázata.
A “horgásztanya” ahol mi is laktunk, telis-tele van német ajkú horgászokkal. Nagy részük évente kétszer háromszor is jön és hetekig pecázik, csak és kizárólag süllőre. Ez a hal is, mint sok hal faj számunkra elképzelhetetlen mennyiségben “terem” az Ebróban.
Amint egy ígéretes hely megüresedik a víz alatt, szinte azonnal új süllő áll be a szabad helyre.
A kint töltött egy hét alatt nem nagyon láttam olyan napot amikor ne fogták volna meg a maximált mennyiséget a német, osztrák horgászok.
Sőt a méretüket elnézve még válogatási lehetőségük is megvolt, így kisebbeket sosem hoztak be.
Ezeket a horgászokat itthon tipikus húshorgásznak neveznénk, és nincs is mit szépíteni a dolgon, mert azok. És kint még sincs benne semmi visszataszító, ahogy ezt megteszik. (legalább is szerintük) Évek óta ilyen intenzitással hordják el a horgászok a halat és nincs kevesebb süllő, legalábbis a fogások mértékében nincs változás a helyiek szerint. Ezt én kételkedve fogadom, mert minden egyes nap ilyen mértékű hal kivételnek nyoma kell hogy maradjon, hiszen ez nem egy telepített víz. Itt magától terem a hal, és nem igazán törődnek a fajok mennyiségének mesterséges szabályozásával látszólag. Ez alól kivétel a harcsa, de erről majd külön.
A süllő fogásban nincs semmi különös vagy speciális az Ebrón, a lehető legegyszerűbb szerelékeket láttam a botokon. A turpisság inkább a hely ismeretben van. Aki ismeri a folyót az hihetetlen fogásokat produkál. És az említett germán horgászok ilyenek. Tudják milyen időben, melyik nap szakban, melyik kanyarban, melyik elárasztott erdő elé kell dobni, hogy az eredmény “garantált” legyen.
Az átlagos felszerelés egy 3-3,8 as érzékeny spiccű botból 2-3 ezres orsó, rajta vékony fonott, esetenként fluorkarbon előkével. A csali kishal vagy halszelet, melyből az utóbbi volt a fogósabb ebben az időszakban. A október végi időjárás most rácáfolt a megszokottra, mert ilyenkor már néhány fokkal hidegebbnek kellene lennie a víznek, ami most nem igazán akart 20 fok alá csökkenni. Ezt nem szeretik a halak.
Szinte egyik faj sem érezte magát jól, és mélyen a mederben keresték a hűvösebb fekvő helyeket.
Egyedül a pontyok érezték magukat komfortosan, azok szinte egész nap fürödtek, amivel lármáztak is rendesen. Az átlagban 10-15 kilós pontyok már szépeket csobbannak megvan hozzá a kellő felületük és örülhetnek, mert jellemzően nem igazán horgásznak rájuk. A süllők viszont nem mozdultak a mélyen megbúvó bújó helyeikről, amit egyáltalán nem könnyű meghorgászni.
Irdatlan sok az akadó. Még úgy sem könnyebb, ha többször is végigradarozza a horgász a placcot. Inkább érzésekre kell hagyatkozni, amit meg a rutin ad, meg nem a technika. A napi megengedett fogási mennyiség hat süllő fejenként. A méret korlátozás 40cm, amit úgy mérnek, hogy a hal fejétől a farok úszó belső ívéig teszik a centit. Ez a méret jellemzően nem kerül ki a vízből, ha igen természetes, hogy azonnal megy vissza. Mert a mellett, hogy rengeteg halat hordanak el az írott és íratlan szabályokat szinte mindenki tiszteletben tartja – hiszen németekről beszélünk.
Ide kapcsolódóan, persze vannak kivételek! A nem kis távolság ellenére, már ide is elért a jó hírünk. Rendszeres vendégek a magyar és román horgászok ezen a környéken és bizony finoman fejezem ki magam ha azt mondom, hogy nincsenek rólunk jó véleménnyel! Rendszeresek a konfliktusok, aminek az oka természetesen a kapzsiság. Szinte minden Ebróra látogató nemzet polgára az ésszerűtlen szabályokat rugalmasan kezeli, még a táborok, kempingek vezetői is, egészen addig ,ameddig a sporthorgászatról és az ésszerű viselkedésről van szó. Sajnos a románokkal karöltve élen járunk a fosztogatásban, zsiványkodásban, és leginkább a rabsickodásban! Egy kalap alá vesznek bennünket, amit én szégyenlek, és személy szerint kikérek magamnak! Ott tartunk, hogy egy beszélgetés úgy indul lassan, hogy magyarázkodnom kell egyes honfitársaim, és egyes román szomszédaink viselkedése okán, ami felháborít. “Magyar vagyok, de nem tolvaj” – lassan ilyen pólókat is gyártatni kell…
Az írott szabályok betartását igen keveset ellenőrzik, mert nehezen megközelíthető a víz, és emellett megmerem kockáztatni, hogy a kulturált viselkedést alapul véve nem is igazán feltételezik a barbár hordák portyázását.
A süllő állomány kénytelen-kelletlen is fogyatkozik a horgászok jelenlétével. A rosszul akadt, mélyre nyelt horog nem ritka jelenség. A másik rendszeresen előforduló véletlen probléma a halak keszon betegsége. A hirtelen nyomás változás okán a halak gyakorlatilag belepusztulnak a kiemelésbe. Sok olyan halat fogtunk, aminek a szemei gyakorlatilag majdnem szétrobbantak.
Ezeket a példányokat felesleges elengedni, mert csak meghosszabbítjuk a szenvedésüket, azzal ha életben hagyják őket. A leghumánusabb módja, ha ezekkel a halakkal gyorsan végez az ember. Nem szerencsés, de ilyen esetben nincs mit tenni.
Ezért is elengedhetetlen kellék a horgász hajójában a bunkós. Sajnos a mélyen fekvő süllőket csak gyors fárasztással lehet megfogni, aminek néha az életük ára sajnos.
Amennyiben óvatossággal igyekszünk a felszínre kényszeríteni a halat, szinte azonnal az akadóba úszik és onnan nem lehet kiszedni, ami szintén leszakadáshoz. Az első napokban szinte mindenki naponta többször is szakadt, nem kevésszer.
Több csomag horgot vesztettünk és volt hogy a nap végén teljesen kifogytunk a megfelelő méretű süllőző horgokból. Kisebb példányokat jól lehet úszózva fogni nád előtt, vagy gumival mártogatva, de annak nem most volt az ideje, az tavasszal működik inkább. Próbáltunk gumizni, de annyira mélyen és annyira az akadókban fekszenek a halak, hogy csak szenvedés és rengeteg beszakadt szerelék árán lehetett fogásokat kicsikarni, ráadásul jellemzően kicsiket, ezért azt nem is erőltettük feleslegesen.
