Olasz harcsák az ellentmondások vizeiben!

2012. május 28. - Címkék:

Elég szürreális ez az egész “külföldre járunk horgászni” dolog. Évekkel ezelőtt amikor felfedezték, hogy 1000 km-re csodás lehetőségek vannak, mindenki ugrott a témára. Utazás szervezők, teszthorgászok, filmesek, bér horgászok, rabsicok, mindenféle fajta ember.
Az eredmény siralmas. Azok a horgászok, akik kicsit is adnak a presztízsükre, és valóban a horgász élményért indulnak útnak, azok egyre kevésbé választják a Pó-t.
Ez a csodás folyó nem csak színében, de most már jelentésében is zavaros! Zavaros, mert részben indokolt és indokolatlan viszályokat szít, horgászok, nemzetek, emberek között.

Évek óta megy a szájkarate, hogy a magyar horgászok micsoda károkat okoznak az olasz vizeken… ami valós jelenség, de eközben nézzük is meg hogyan is kezelik az taljánok a helyzetet.
Miközben ömlik a mocskolódás a magyarokra, és vissza – ami nagyon nagyon sok esetben jogos – aközben hivatalosan is több vizükből, csatornájukból szakembereikkel irtatják sokkolóval és vágóhoroggal a harcsát a vizekből.
Eközben kampányt indítanak a pányvázott halak kiszabadítására, és rendszeresen levágják mások fogásait. Azzal az indokkal, hogy aki pányvára köti a halat az vagy kínozza, vagy el akarja vinni… – ez is igaz, mert rengetegen ezért is csinálják. Az már meg sem fordul az emberek fejében, hogy fényképezéshez kötik le a horgászok a halakat, ami bevett szokás, mert a fogások 90% éjszaka történik.
Bár lehet fényképeket készíteni a sötétben is – ilyenkor készülnek a fára húzott képek – de nappali fényben minden egész másképp mutat.

Egyébként ez a fajta pihentetés a halaknak bár kellemetlen, de semmilyen kárt nem okoz, ha csak nem dróttal vagy lánccal kötik meg azokat, ami egyébként rendszeresen előfordul, ahogyan az is hogy egymás lekötött halát lopják el és viszik el a harcsa húsra éhezők.

Érdekes momentum, az is, hogy elviekben a kifogott harcsát nem is szabadna visszaengedni, mert az fajidegen.
Ennek ellenére, aki el akarja vinni a fogását az tolvajnak bélyegzik, aki feketén kereskedik a halakkal – ilyen is van szép számmal.
Többek között ezért a kifogott halakat a kempingek 95 százalékába nem lehet bevinni.
Így aki egyébként szabályos módon akar a fogásából elvinni, az sem teheti meg civilizált módon.

Kénytelen bokorba, híd alatt, árok parton halat pucolni, aminek a nyomai utólag jó propaganda anyag ahhoz, hogy bemutassák micsoda szemét horgászok járnak oda pecázni – ami szintén igaz.

De kik is járnak valójában a Póra horgászni?
Mint azt már írtam, aki a nyugalom és a peca kedvéért horgászik, az már nem nagyon jár oda.
Nem teszi ki magát annak, hogy ujjal mutogassanak rá, vagy hogy azért állítsák meg mert a rendszáma szerint Kelet- Európából jött. De van, akit ez nem zavar, és leginkább ezek a kimondott húshorgászok.
Ők azok, akik minden áron hallal akarnak hazatérni.

Ezeket az embereket nem zavarja semmi! Sem a szemét, amit maguk után hagynak, sem a morális kérdések, aminek talán a fogalmát sem ismerik.

Évek óta rendszeresen visszatértünk mi magunk is Olaszországba, de a május 1. rövid túránk egy sarkalatos pontja lett a horgász életünknek.

Az említett gondok, és problémák régóta létező gondjaival rendszeresen találkoztunk eddig is, de ami most zajlott ott horgászat címszó alatt, az borzasztó. Olyan emberek lepték el a vízpartot, akikkel ha tehetem még egy liftbe sem szállok be.
A klasszikus kapzsi, fukar, etikátlan parasztok, akiknek semmi és senki nem számít.

Voltak akik lerobbant Ford “feketemunkás” Tranzittal érkeztek, de voltak olyanok is akiknek a díszléc a kocsiján többe kerül, mint az említett dobozos fehér autó összességében.
Szóval a társadalom minden rétegéből érkeznek a morálisan igen kétséges figurák.

Az ebben az esetben senkit sem érdekel, hogy a hétköznapokon ezek miből élnek vagy mit csinálnak, mert jól látható a kulturált viselkedés nem anyagi, hanem neveltetés kérdése.
Olyan, mintha már a hatóságok is belefáradtak volna abba, hogy tegyenek ezek ellen. A három vízen töltött napon nem láttunk ellenőrt vagy távcsővel fürkésző rendőrautót, amivel azért korábban rendszeresen lehetett találkozni. Cseh, szlovák, magyar és román rendszámok árulkodtak arról, hogy ez a hétvége a keleti blokk hétvégéje.

Volt ott minden, amit szinte mind ki lehetne állítani a rabsic múzeumban, ha lenne ilyen!

Volt, hogy már sokan voltak, de most annyian jöttek, hogy még olyan helyeken is sátrak voltak, ahová amúgy épeszű ember sosem állítana. Akinek ilyen hely sem jutott, az autójában aludt!
Szép idő volt végig, a víz már egész kellemes, 15-17 fokos, így nem állunk messze az ívás kezdetétől. A nem túl magas vízben a harcsák már elkezdtek vissza húzódni a gödrökbe, a part menti alámosásokba, hogy megfelelő fészket keressenek.
Így a bajuszosokat a szélvizeken volt érdemes keresni. Több kisebbet és néhány méretesebbet is sikerült megakasztani, de hatalmas fogásokkal nem büszkélkedhetünk, ahogyan a folyó ezen szakaszán senki sem.

A táborok között leginkább a kemping tulajdonosok vagy a horgász vállalkozás vezetői
tartották a kapcsolatot. Ők, a folyó hírnökei április utolsó hetében nem számoltak be nagy fogásokról, és ami szépnek
ígérkezett arról is kiderült, hogy a fele sem igaz. Persze kinek mi számít szép fogásnak az relatív, hiszen a nagy többségnek már az is elég volt ha tepsi érett halat akasztott meg. Ami jelen esetben nem a méretére hanem a vég felhasználásra utal inkább.

Mindig elmondjuk most is belefűzzük, nem az a baj ha valaki halat visz haza (bárhonnan), hanem ha válogatás nélkül pusztít el mindent, ami csak a horgára kerül vagy inkább amibe a horgát bele tudja akasztani…

Ennek ellenére egy idillikus hétvége lehetett volna, de nem az lett, ami okán jó esély van arra, hogy nekünk ha nem is örökre, de jó ideig biztosan ez volt az utolsó utunk a Póhoz.
Annyi a szabálytalan horgász, mint égen a csillag. És a pálmát egyes olasz horgászok vitték kedvenc szerelékükkel, ami következő volt: 30-40g ólom a legvégére kötve, felette 3db durva méretű hármas 30 centinként. Ezt a módi a szabályos gereblyézés mintapéldája, ha lehet ilyet mondani.

Ami eddig csak éjszaka volt jellemző,(hogy ne lássák mások) most már napközben szégyenletes és a gumi és wobbler elé is felugrottak a méretes hármas horgok. A magyar és a térségből érkező horgászok egy jó részének nyílt fegyverkezését tétlenül nézi mindenki.

A műcsalitól 30 centire lévő hármasnak a szerepe egyértelműen az, hogy kívülről akadjon. Hát ha belefordul csak úgy, vagy ha elüti a harcsa akkor is meglehessen!
No comment!

Ezek a módszerek, nem csak a folyón de a csatornákon is “működnek”. Igazi vadnyugati hangulat, talán csak annyiban különbözik hogy itt nem rántanak coltot, ha beszólsz valakinek, igaz senki nem próbálta ezt szóvá tenni, ahogyan mi sem.
Ez talán meghátrálásnak tűnhet, de nem az. Aki ezeket a módszereket minden ellenérzés nélkül megteszi, arra felesleges is szót pazarolni.
Az ilyen embereket nem érdekli a szó ereje, csak a hatóság keze képes ennek gátat vetni, akik sajnos most ezen a szakaszon nem portyáztak. Nem kívánjuk mások kárát, de ezek a halra “éhező” emberek hovatartozástól függetlenül tényleg megérdemelnének egy jó vaskos bírságot, olyan uniós norma szerintit, hogy a gatyája is beleremegjen.
A végkövetkeztetésként csak annyit, hogy nyugodtan kijelenthetjük, hogy a szabályok, a szokások és az emberi gyarlóság tönkre tette ezt a csodás horgász helyet, és tönkre tette sok becsületes horgász szórakozását nemzetiségtől független pihenési lehetőségét.
Próbálkozásaink és híradásaink ellenére, ehhez a dologhoz mi kevesek vagyunk, és nem dolgunk kivont karddal csatákba bonyolódni.
Sajnos, mint oly sokszor, nem nagyon tud mit tenni az ember, mint hátralép kettőt, és próbál új helyet keresni, ahol nyugodtan civilizáltan lehet pecázni, ahol hal is van, csak lassan ott tartunk, hogy elfogynak ezek a helyek, ahogy itthon már szerintünk alig-alig találni ilyet.

Fotók: Catfishing Around the World, storvandre, giovanni paccaloni