Óriási harcsás kalandok

A germán eltökéltség ismét megmutatkozik ebben az ősszel megjelent vérbeli harcsás moziban.
Ez a második része a filmnek, így a történet előélettel is rendelkezik. Az már előzetesből is kiderül, hogy filmtechnikailag nem ez lesz a természet filmesek “Oscar” jelölése, de nem is ezt várják a nézők, hanem a hatalmas halakat.
És azt meg is kapják!
A film négy évszakos, ami azt jelenti, hogy legalább egy év kemény munkája és hosszú vízparton töltött idő jellemzi. De ki nem akarna ilyen kellemetlenségeket elviselni?!
Po, Ebro, Rhone… csak, hogy néhány neves horgászhelyszínt említsünk meg ahol megfordult a stáb.
Talán nem is az a lényeg, hogy hol, hanem hogy mit, és hogyan fogott Carsten Zeck és baráti társasága.
Pergetve, kuttyogtatva, fenekezve, vertikálisan pergetve keresték a halat, igen sikeresen. Szép kapásokat, és gyönyörű halakat irigyelhetünk, ha megtudjuk szerezni a filmet. A 10 euro nem sok pénz egy kétórás DVD-ért cserébe, főleg hogy tanácsok, tippek és trükkök bemutatását is kapjuk, nem csak a látványt. Igazán örömteli, hogy a német horgászok ilyen komolyan veszik amit csinálnak, ebben az évben ez más a sokadik olyan film, amit bárkinek szívesen ajánlunk, mert tényleg sok munka és szakértelem van ezekben a filmekben.
A képi látvány hagy kívánni valót, ahogy azt már említettük, főleg ha profi filmes szemével nézzük a lemezt, de kárpótolnak bennünket az akciódús jelenetek.
Fogadjuk el, hogy ezek a filmek nem a National Geographic megbízásából és költségvetéséből készülnek, és akkor nem fog zavarni bennünket, hogy színek, perspektívák nem nyűgöznek le, mert arra ott vannak a harcsák!