Őszi harcsák

2012. október 30. - Címkék:

A reggelek egyre kevésbé frissítőek, inkább már kezd didergősbe hajlani az időjárás. A természet tudja a dolgát, és elkezd berendezkedni a szűkös téli napokra.

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a harcsák vermelése koránt sem olyan passzív tevékenység, mint azt korábban hitték. A dermedt mozdulatlan téli álom elmélete már rég megdőlt, a kérdés inkább mára az, hogy mennyit mozognak, mennyire aktívak a harcsák.
A nagy példányok egész évben alig mozdulnak el a saját területükről, jól elvannak a maguk által kényelmesen megfúrt part oldalban vagy kifeküdt meder gödrökben. A téli időszak közeledtével a bejárt terület mértéke csökken le drasztikusan.

De ez nem azt jelenti, hogy plusz energiát igénylő tevékenységet nem végeznek, mert a potya táplálékot ebben az időszakban sem vetik meg. De mielőtt a télbe futnánk bele térjünk vissza az őszhöz, ugyanis ez a lakoma ideje.

A három hónap alatt szinte folyamatosan táplálékot keresnek. Nem annyira intenzív és látványos zabálás ez mint a kiéhezett tavaszi, ez inkább a komótos, de tudatos energia habzsolás ideje.

Az a hal, amely kellően felkészülve, felhízva vág a telnek, az tavasszal sokkal jobb kondícióban lesz, jobb eséllyel várhatja majd az ívási időszakot, hisz kevesebbet kell pótolnia olvadáskor.
És nekik a lényeg a kaja és a szex… (szinte mint nálunk).
Felgyúrják magukat, hogy tavasszal is jól mutassanak. Tavaly decemberben a Tiszán fogtunk olyan harcsákat, amiknek kosárlabda méretű pocakjuk volt és a hideg ellenére igen aktívak voltak. Eszük ágában nem volt pilledni valami tuskós gyökeresben, hanem durván vetették magukat a felkínált gumikra. Jól látható volt rajtuk, hogy az előző két hónapot evéssel töltötték, ami egészen a télbe hajlott, ahogyan azt a helyzet is mutatta.

Mivel harcsát fogni nem annyira könnyű, ezért az ilyen időszakokat érdemes kihasználni.
A nagy őszi esőzések hoznak pár olyan hirtelen áradást még, amire szinte minden harcsa beindul. Tolják a szélvizekre a fehér halat és ami beléjük fér azt meg is eszik.

Jellemzően nem bandáznak ekkor már úgy, mint amit olykor nyári estéken lehet megfigyelni a kisebb példányoknál.
Ilyenkor már a maguk helyét keresik inkább. A harcsa alapvetően egy lusta állat, aminek esze ágában sincs fel alá úszkálni a folyóban vagy a tóban. Ahogyan általában összes többi ragadozó, csak akkor mozdul ha kaja vagy csajok vannak a láthatáron. Méretes testének energia háztartása egy óramű. Ők sejt szinten, ösztönből jobban kalkulálják az elfogyasztott és elégetett kalóriák számát mint az Update-fanok.

A harcsák megfogása nem igényel kevesebb figyelmet és odaadást ősszel sem, mint amúgy egész évben, csak az esélyek jobbak. A jól bevált módszerek bármelyikét választhatjuk, de nekünk ilyenkor a pergetés a kedvenc.
Egyrészt nem fagyunk oda a párás nyirkos őszi időben, másrészt élvezetes az őszi vizek szépségeit megfigyelni miközben bejárjuk egy egy szakaszát akár gyalog, akár hajóval.
Partról pergetve érdemesebb egy kicsit erősebb felszerelést választani, (harcsázás esetén amúgy sem beszélhetünk nagyon finom dolgokról) mert bár a parti növényzet ilyenkor már sokkal gyérebb, azért a vizek hordalékai könnyen megtréfálhatják a horgászt. Jobb az irányítást kézben tartani, így a keményebb bot és az néhány tizeddel vastagabb zsinór is jól jöhet fárasztáskor. Csónakból sokkal jobbak a lehetőségek, mert értelemszerűen sokszoros területet tudunk bejárni. Vízről nem igényel akkora erőfeszítést a megakasztott hal lekövetése, így a finomabb bot és zsinór használata sokkal élvezetesebbé teheti a pecát. Talán kicsit elszaladt a ló a harcsás szerelékekkel mostanság.

Sokszor olyan tuskó botokat kínálnak, ami gyakorlatilag a peca minden örömét megöli. Ha rákap akkor fel lehet vele tépni bármilyen mélységből, ami nem annyira szép. De bármennyire is elárasztanak a durva “tengeri” felszerelések, igen is lehet boldogulni vékonyabb zsinórral kisebb dobó súlyú bottal is.
Mivel hazai viszonylatban a kapitális harcsák fogási esélyei igen alacsonyak, ezért leginkább a 2-15 kilós bajuszosak a leggyakoribb vendégek.

Egy akkora hallal egy jobb csukás felszerelés is kényelmesen elbír, igaz ebben az is benne van hogy ha szerencsénk van és egy termetesebb halat csalunk lépre, akkor azért komoly gondjaink lehetnek. Ennek ellenére az olasz és spanyol harcsákra szánt felszerelés az esetek túlnyomó többségében itthon feleslegesek, de az is igaz, hogy minden típusú és méretű halra felszerelést fenntartani badarság, de leginkább pénz pazarlás.

Egy jól összeválogatott, még megfizethető árú felszerelés a kalibrálásához képest felfelé és lefelé is jól használható, és kényelmesen ki tud szolgálni bennünket. Ha a harcsázásról beszélünk, akkor mindenki szeme előtt száz kilós “szörnyetegek’ lebegnek, pedig harcos néhány kilós példányok is rengeteg örömet tudnak adni.

Sőt ha lehetne kívánni, akkor inkább legyen több kisebb, mint egy nagy… bár egy kicsi is szép eredmény tud lenni ha mást nem ad a víz aznap. Mert az őszi harcsázás kapcsán is rengeteg tévhit kering ám. A valóság minden alapját nélkülöző filmek és írások azt sugallják, hogy ilyenkor aztán bemászik a harcsa a csónakba magától, annyit lehet fogni… vagy hogy egy hétvégén több mázsa harcsát tudunk megakasztani. Ez így egyszerűen nem igaz!

Persze vannak kivételes alkalmak, amikor minden klappol és akkor meglepő módon jön a hal, de erre az esély igen kicsi. Pont olyan vízen, pont akkor, pont azzal a csalival és pont úgy…. túl sok a bizonytalansági tényező ahhoz, hogy azt általánosan hirdetni lehetne. Arról nem is beszélve, hogy sok fogáshoz sok harcsa is kellene, amiből azért volna mit pótolni…

Az őszi harcsázást azért szeretjük, mert minden évben ezzel a rituáléval zárjuk a szezont. Ahogy a harcsák takarékra állnak, úgy mi is, mert egyetlen porcikánk sem kívánkozik a repkedő mínuszokba… igaz ez is, mint sok minden más is, ízlés kérdése.

Fotók: fb.com/nils.meuther, fb.com/ Wallercamp La Motta, fb.com/ Johannes Martin