Padlássöprés

Azok akik hosszú évek óra horgásznak tudják, mennyi üzemen kívüli pecás holmi képes felgyűlni a padláson, a garázsban. Szinte nem múlik úgy el horgászat, hogy valami kis kiegészítővel ne bővülne az amúgy is tetemes horgász pakk.
A leggyakrabban apróságokkal, néhány új csali mindig bekerül a kosárba, de kifogyóban lévő horgot biztosan pótolni kell.
Ennek aztán az az eredménye, hogy lassan a kocsi is kiszorul a parkolóhelyéről és egyre másra lesznek a kimustrált gardrób bútorokból horgász szekrények, amihez aztán senki nem nyúlhat. Nálunk legalább is így van. Nem is olyan régen apróbb lajstromba kezdtünk, hogy mégis hogyan is állunk.
… jóval több, mint félszáz komplett felszerelésnél (bot+orsó) abbamaradta számlálás.
Ez soknak tűnik, pedig nem az, legalább is szerintünk. Jó egy harmada már nyugdíjazva van, és a porosodók száma évről évre nő.
Mivel a családban négy férfi is pecázik, így volt minek összegyűlnie. Van közte mindenféle módszerhez illő bot, feeder, bojlis, match, hagyományos teleszkópos, és persze jó pár pergető. Talán nincs is olyan fajta amiből ne lenne legalább egy a legyező felszerelésen kívül.
(Már tavaly terveztem hogy ezzel is bővítem a készletet, de még várat magára, mert ha újabb bottal állítunk be itthon, akkor alapos indoklás is kell hozzá, hogy a család női tagjai békében tűrjék a felhalmozást.)
Számunkra ez nem nagyzolás, pénz kidobás vagy bármi olyan, ami feleslegesé tenné bármelyik botot vagy orsót. Mindegyiknek története van, és mindegyiknek fontos szerepet tölt be a család horgász történelmében.
Sosem próbáltuk összeszámolni mennyit is áldozhattunk már a néhány évtizede tartó hóbortunkra, de egy új középkategóriás autó szerintem kitelne belőle. De a lényege nem az érték, hanem a felhasználás, és nosztalgiázás.
Van olyan bot, ami még sosem látott vízpartot, de annak is eljön majd az ideje.
Ha most hirtelen szám vetést kellene tenni, akkor még úgy 10-20 (bot+orsó) közé tenném azon felszerelések számát, amit még biztosan be kell szerezni. Érdekes módon sosem gondoltunk arra, hogy egyetlen darabtól is kimondottan anyagi indokkal megváljunk. Sok barát és ismerős van, akit már sokszor segített ki a családi horgász kincsestár, és ezek egy része sosem került vissza. Na, nem azért mert valaki meglovasította volna, hanem mert nem kértük vissza, mondván ha neki nincs hát használja egészséggel. Még mielőtt bárki is krőzusnak nézne, szeretném leszögezni ezek nem a legújabb és legdrágább felszerelések voltak.. azért nem vagyunk annyira nagylelkűek, meg leginkább gazdagok nem.
Mégis honnan a sok felszerelés? …hát ez a hobbink és ez mindent elárul. Nincsenek olyan szenvedélyeink, amire minden nap áldozni kellene, így amit mások cigire ,kávéra, lottóra vagy egyéb számunkra felesleges dologra költenek, azt mi pecába öljük.
Ennek az eredménye a sok bot és orsó, amit néhány táskányi műcsali csak megfűszerez, mert abból sosem lehet elég sok… na jó kicsit megszállottak vagyunk ezen a téren belátom, de hát a szakmai kihívás mellett ott a gyűjtögetés öröme is, ami nem elhanyagolandó.
Szóval van bőven felszerelés, amitől bizony nem akarunk önszántunkból megszabadulni.
Használt felszerelést szerintem még sosem adtunk el pénzért, de nem is tervezzük.
Viszont másoknak van igénye arra, hogy olyan fórumot találjanak, ahol megválhatnának feleslegessé vált horgász felszerelésüktől.
Így hát úgy döntöttünk ezen túl helyet biztosítunk a magazinban az efféle adok-veszeknek.
Attól hogy mi szentimentálisan ragaszkodunk a dolgainkhoz, nektek még nem kell, és itt a lehetőség immáron, hogy meg is váljatok attól amire nincs szükségetek.
Ez szigorúan magánemberek szóló lehetőség, ami kizárja az üzletszerű kereskedelmet.
Viszonylag egyszerű szabályokat hoztunk arra, ki mit tehet fel hirdetésképpen.
Ami horgász vagy horgászathoz köthető felszerelés az minden jöhet, adok veszek egyaránt. Viszont kiadó házak, bérelhető stégek, hajók és más egyebek nem.
Annak nem itt van a helye. Ez szigorúan horgász apró. amit kérünk mindenkit tartson tiszteletben.