Több, mint horgászat

A tisztelet ez az első szó, ami az eszembe jutott, amikor Clayton Andrew Dyerről, a horgászról hallottam.
Egy véletlen folytán bukkantam rá a videójára a Youtubeon.
Elsőre azt hittem, hogy egy pici gyerek az, akit horgászni látok, aztán kitisztult a kép egy pillanat alatt és leesett az állam.
Szó szerint… ültem a gép előtt és csak azt vettem észre, hogy vége a filmnek és én nem mozdulok.
Felfogtam amit látok, de nem nagyon tudtam reagálni, csak ámulva pislogtam. Egy percre teljesen lefagytam. És újra, és még egyszer megnéztem, hogy valóban azt látom, amit az a videó mutatott.
Igen, egy ember, aki végtagok nélkül horgászik… megdöbbentő!
El kellett telnie némi időnek amíg rendesen felocsúdtam a csodálkozásból és persze az volt az első, hogy megjelöltem a linket, és aztán meg is osztottam.
Clayton jelensége hasonlóan letaglózta az ismerősöket is, mint engem.
Mert nem ehhez vagyunk szokva.
Aki ilyen fogyatékkal látja meg a napvilágot nálunk az jó eséllyel egy intézet rácsos ágyaiban éli le az életét, ha még egy kicsit keletebbre születik, arról meg jobb nem is beszélni.
De ez Amerika, és ettől az álmok földje a mai napig. Lehet rájuk sok mindent mondani, hogy ilyenek, meg olyanok, de csak gondolkodóba esik az ember ezen kép kockák láttán, hogy bizony tényleg le a kalappal.
Mert hiába a kitartás, az akarat, ha társadalmi támogatás hiányzik. Ha nincs egy ország, egy nép, egy család, aki az ember háta mögött áll, akkor bizony nem megy.
És ebben nagyon jók bárki bármit mond. Clay Dyer május 23-án született 1978-ban, alsó végtagok nélkül. Nincs karja a bal oldalon, és egy jobb karja is csak részleges.
Ugyanakkor ezek a “hiányosságai” nem korlátozzák nem tartják vissza semmitől.
Furcsa dolog ilyet mondani, és talán illetlenség is, de neki ez a természetes.
Ő maga is ezt vallja, és nem hagyta egy percre sem hogy fogyatékossága bármiben is meggátolja. Korán, 5 évesen határozta el, hogy horgászni akar. Már az elején rögtön kiderült, hogy tehetsége van a ehhez a sporthoz. 15 évesen már versenyzői karrierjét kezdte egyengetni és bajnokságokban vett részt.
1995-ben FLW Tour sügér horgász liga tagja lett 4 évre, ami szinte minden sport horgász álma az USA-ban. A nagy ligában szerepelni már az is dicsőség, főleg ha az embernek akkor akadályokat kell leküzdenie mint Claytonnak.
Az a népszerűség és ismertség amit a tudásával és kitartásával ért el, olyan kapukat nyitott meg a számára, ami gyerekkori álmai voltak. A sikerét és dicsőségét mostanában leginkább abban kamatoztatja, hogy motivációs és vezetési tréningeket tart szerte az USA-ban.
Előadásai igen népszerűek, jótékonysági szervezetek, egyházak és különböző vállalatok hívják el, hogy tapasztalatairól, a megszerezhető tudásról, célok eléréséről és az életéről beszéljen.
Egy könyv is a nevéhez fűződik, aminek címe: The View from Down Here is Just Fine: Clay Dyer on Life, No Limbs, and Fishing.
Szabadidejében szülővárosa iskolájának önkéntes atlétikai edzője, a Hamilton High School-ban Alabamában. És rajong a sportokért, természetesen a horgászatért, az amerikai fociért, a kosárért és a baseballért, mint minden más amerikai!
Azt hiszem életének lexikális részleteiből nem is emelnék ki semmi egyebet, mert felesleges.
Még csak annyit, hogy Clay élet mottója:
“If I can, you can.”
“Ha én tudom, Te is tudod.”
Ennyi: RESPECT!