Úszózás VIP pontyra

2011. október 23. - Címkék:

Ha végképp nincs ideje az embernek egy teljes napot rászánni a horgászatra, akkor érdemes a klasszikusan VIP névre keresztelt tavakat felkeresnie. Szinte minden valamire való intenzíven telepített tavon találunk ilyen nagyhalas vizet, nincs ez másképp az Ordas-tórendszerben sem.

Budapest északi határától néhány perces A2-es autózás után már le is térhetünk az autóútról, mert Sződ és Csörög között van a tórendszer, ami tényleg nagyon könnyen és hamar elérhető. Egy patkó alakú nagy tó és négy kisebb víz várja az úszós horgászatot kedvelőket a körbekerített horgászparkban.

Leginkább a nagy víz látogatott, azon belül is a patkó középső részére esküsznek sokan, mondván, az szokta a legjobb fogásokat adni, de persze ez változó. A meder alapvetően nem rejteget nagy meglepetéseket, de itt is érdemes az árkokat, gödröket keresni, főleg ilyen őszi napokon.

Ebből a vízből sok halat visznek el, ezért ezt telepítik a legintenzívebben. Az átlag fogás itt 1,5 – 3 kiló között mozog, de persze itt is vannak nagyobbak, csak meg kell találni őket. Sokkal egyszerűbb a dolga azoknak, akik a V.I.P. tavat keresik fel, mert ott csak nagy pontyok és néhány méretes tok úszkál. Elvétve találni benne kis halat, de ha van is benne, az is csak véletlenül keveredett oda a zárt csatornarendszeren keresztül.

A nagy fogásért nagyobb pénzt is kell fizetni, 3500 Ft a napijegy, ami reggel héttől este hétig szól. Komolyan veszik itt a nyitva tartást: senki ne számítson arra, hogy fél órával korábban jöhet, vagy húsz perccel tovább maradhat. Azért van a horgászrend, hogy azt mindenki betartsa, és ez így van jól. Aki fix helyen szeretne horgászni, ahol esetleg már korábban próbálkozott, annak érdemes még a hét elején helyet foglalnia, mert bizony egy napsütéses, szélcsendes hétvégi napon hamar elfogynak a jó helyek. Egyébként furcsa dolog jó helyekről beszélni egy ilyen kis mesterséges vízen, de mégiscsak sokat számít, hova cuccolunk – a tapasztalat ezt mutatja.


A víz vagy 2,5 – 3 méter mély, és abszolút ellentmondásos. Sokan mondják, hogy akvárium, és minden hülye tud halat fogni, de ez nagyon nem így van. Ha nem megfelelő a felszerelésed, egész nap csak lesheted, ahogy mások fognak, míg te odafagysz az ülőkére. A botnak elég gerincesnek kell lennie, mert bizony nem ritkák a bojlis szemmel nézve is méretes pontyok.

Természetesen kiépített, számozott horgászhelyek vannak, amelyhez eső és szélfogóval védett kis pad is tartozik. Ez jó, mert aki nem ragaszkodik a székéhez, annak nem kell cipekednie. Viszont a nagy méretű merítő és halmatrac elengedhetetlen kellék. Akinek nincs, az helyben meg tudja oldani, de alapvetően legyen mindenkinek, mert az mára mégiscsak alapfelszerelés.

Ha túl lágy a bot, akkor akár törhet is, de az a minimum, hogy nem lehet vele megállítani az akasztott halat. Ilyenkor bizony nem ritka, hogy az összes horgász szerelékét összeszedi a méretesebb hal fárasztás közben, és ezzel aligha vívjuk ki mások elismerését. Ugyanilyen fontos a jó orsó- és fékbeállítás is, és persze a damil… Mert bár nagyon látványos, de leginkább hangos, amikor viszi valakinek a motyóját a hal. De járhat éppúgy, mint az előbb említett esetben, és mindenkinek megzavarja a horgászatát. A halnak sem tesz jót a nyaggatás!

A túlfárasztott hal sokkal több veszélynek van kitéve még ilyen apró vízen is, és bizony előfordul, hogy másnap a nádasban felfordulva találjuk az előző nap agyonfárasztott halat. Ne várjuk meg, míg kimászik a hal a vízből, legyünk eredményre törők, még akkor is, ha nagy móka egy 8-10 kilós halat finom szerelékkel fárasztani.

Mint küllemre, mint súlyra gyönyörű halállományt rejt a víz, de ki is kell fogni azt, ami olykor nem egyszerű. Nagyon rutinos öreg halak is vannak itt, akiknek bizony egy-két szem kukoricával nem lehet csak úgy kiszúrni a szemét. A rosszul beállított ereszték, a kicsit elsúlyozott előke akár az egész napunkat tönkreteheti, ha figyelmetlenek vagyunk. Mivel az ilyen vizeket nem versenyhorgászoknak találták ki, így nyugodtan kérjünk segítséget, ha
nem boldogulunk valamivel. Egy segítő horgásztárs, a halőr vagy a tógazda biztosan szolgál egy-két jó tippel.

Aki azt mondja, hogy itt minden dobásban benne van a hal, az részben téved. Ez nem egy halas tó, ahol mindent mérhetetlen falánksággal lenyelnek a halak. Igaz, a vízfelület kicsi, a halak száma viszont magas, mégis meg kell dolgozni a fogásért. Az ügyes kezű horgász jól szórakozhat, és tanuló víznek is kitűnő. Ekkora halakat még az országos hírű tavakban is szívesen fogadnánk, sőt tavaly volt is efféle érdeklődés, mert bizony a tükrösek kinőtték a tavat.
Maradandó élmény még, ha valakinek sikerül egy gyönyörű tokot megfognia, mert a ritkán látott és fogott hal kifogása igen különleges élményt nyújt, főleg ha csak egy napot vagy egy délelőttöt szántunk horgászatra.

2011. november 06-ig minden nap nyitva találjuk még a tavat, de utána kezdődik a téli időszámítás, ami azt jelenti hogy csak csütörtöktől vasárnapig lehet horgászni. Ezt az évet november 27.-ig tervezik, már ha addig nem fagynak be.

ordasto.hu