Viva Espana

2012. június 28. - Címkék:

Álmokat és tévhiteket igyekeztünk kergetni, amikor elhatároztuk, hogy meg kell nézni végre az Ebrot. Évek óta kacérkodtunk vele titokban, mert olvasni és írni valamiról nem ugyanaz, mint személyesen ott állni a víz mellett, bevetésre kész felszereléssel. Osztottunk, szoroztunk, és bár nem olcsó mulatság egy ilyen út, mégis csak csatlakoztuk egy baráti társasághoz és belevágtunk.
Jött egy lehetőség, hogy igen akciósan megtudtunk csípni egy foglalást, és rá is repültünk.

Persze előtte körbejártuk mi mennyi máshol is és elszörnyedtünk milyen árakkal is találkozni.
Hát igen, ami felkapott annak ára van! Mint utóbb kiderült nem is olyan sok az, ha az ember tudja hol kell keresgélni. Egy külföldi weboldalon bukkantunk erre a lehetőségre, és bizony nem túlzok egy harmaddal biztosan, de egyes esetekben fele annyiért kaptuk meg az utat, mint amennyiért máshol kínálták hasonlókat.

A dolog pofon egyszerű, nincs benne díler. A szállás vezetője ugyanaz a személy, aki az egészet csinálja, így nem kell hat felé hasznot fizetni a horgásznak.
Kellő óvatossággal és körültekintéssel kezeltük a dolgot, de nekünk be is jött!
Mivel kis társaságban szerveződött az út, ezért egy csomó dolgon spórolni tudtunk. Az út foglalásában csak szállás és a motorcsónak használat van benne. Az ezen felüli költségek pluszban terhelik a büdzsét mint mindenhol máshol is, és ezek a járulékos költségek jócskán emelik az amúgy sem alacsony költségvetést.

Az első az utazás

Két választás volt vagy repülünk vagy buszozunk.
A repülés kényelmes és időt lehet vele spórolni, viszont a felszerelés, amit így vinni tudunk az egyenlő a nullával. A fapados repcsiken már nevetséges áron lehet utazni, de minden szolgáltatás nagyon költséges, így egy kellően alaposan összekészített felszerelés súly költsége sokszorosa lenne magának a jegynek az árához képest. Az utazás időpontjára ugyan arra gépre nem is volt elég hely, szóval ezt első körben el is vetettük.
Marad a mikrobusz, ami jelen esetben egy 9 személyes Tranzit volt, megspékelve egy utánfutónyi cuccal. Tudtuk, hogy nem lesz rövid, de azért 28 óra az nem leányálom.

Szándékosan csak 8 fővel számoltunk, hogy legyen némi mozgástér a férőhelyek kapcsán, amire francia határ környékén már igen csak nagy igény volt. Mivel ez nem egy turista busz a kényelem és a komfort nem volt az erőssége, de nem a Tranzit volt a rossz, hanem az út volt hosszú. A végén már volt aki a padlón fekve igyekezett kinyújtózni, hogy ne kapjunk görcsöt. Ez az egyetlen sarkalatos pontja az utazásnak, amikor az ember elgondolkodik megéri e egyáltalán… hát meg! Túl kell élni és utána ott a “Kánaán”?!

A nyolc emberre jutott összesen majd ötven teljes szett felszerelés… ami már ránézésre sem volt rossz. Ha össze kellett volna adni az évek óta gyűjtögetett felszerelés értékét, akkor csúnya számok jöttek volna ki… lehet, hogy taxival is elvittek volna az értékéért cserébe Spanyolországba… de ez már csak ilyen sport.

A felszerelés bősége a tapasztalatlanságot jelezte a vízzel kapcsolatban, mert mindenki maximálisan igyekezte bebiztosítani magát… nem kellett volna, de erről később.

Az étkezés

Attila barátunk nem aprózta el és egy igen méretes hűtő ládát telepakolt szín hússal, amiért utólag is hálásak vagyunk.
Ez látszik az egyik legjobb megoldásnak, mert a napi étterem megfizethető költség, de azért a hazai csak jobb, de ez ízlés kérdése.
Ha csak ketten-hárman mentünk volna, akkor nem valószínű, hogy mindennapi főzőcskézést vállalta volna az ember, de társaságban ez jó indok az ücsörgésre, dumálásra, na és az ivásra is… ami fontos része a pecának.

Felpakolva, elszántan nekiindultunk, hosszú volt, nagyon hosszú, de azért túl lehet élni az utazás kényelmetlenségét.

Ebro, Mequinenza, Saragossa, Aragónia, Spanyolország.
A szállás nagyon jó, kulturált, tiszta, simán összemérhető egy azonos árfekvésű tengerparti apartmannal, és ez lenne a nyertes.

Furcsa, hogy minden a központi generátorról működik, mert annyira eldugott helyen van a tábor, hogy áram sincs. Viszont meglepő módon van kis és egy nagyobb medence is, amiben jó idő esetén igen jókat lehet pancsolni. A folyó talán ha 100- 150 méterre volt a háztól. Rálátni a kis kikötőre ahol sorba várakoztak a motorcsónakok, melyek hűséges málhásként hurcoltak bennünket a vízen.

A szobák mindennel felszereltek, igazán nem lehet kifogása az embernek, főleg a hasonló árfekvésű olasz szállásokhoz képest. Ég és föld. Persze ez is, mint minden egyedi igény kérdése, de mégis csak jobb ha minden szobához jár zuhanyzó és mosdó, és nem egy közösbe jár mindenki. A generátoros rendszer elsőre nem túl biztató, de le a kalappal, mert meg sem kottyant a meleg víz és a légkondis szobák terhelése, és az egy hét alatt egyszer sem fordult elő technikai gond. Minden szobához jár egy méretes fagyasztó láda is. Ennek dupla haszna van, mert a hazait lehet benne tárolni, és ha valaki halat akar elvinni, azt abban tárolhatja nyugodtan. Igen a halak elvitelének lehetőségét dicsérem tőlünk szokatlan módon, mert itt az is meg van oldva. A vízparton külön fedett folyó vízzel ellátott pucoló van, ahonnan a zsákmány a fagyasztóba kerülhet. Sokan igénylik ezt a szolgáltatást, és itt bizony odafigyelnek erre is. Ez jó, mert így nem kell azoknak árok parton nádas szélén disznózni akik szeretik a halat.
(hozzáteszem, ha nem kell sumákolni a fogással, akkor az is így szem előtt van, ki mennyit is horgászik össze).

Ezt a szálláson nem ellenőrzik, mert az írott szabály betartása mindenkitől elvárt, és nem feltételezik az ellenkezőjét.
(ha elvinnénk vízről halat, amit a magazintól senki sem szokott, akkor innen szívesen tennénk, mert kulturált megoldás van erre is)

A háziak nagyon segítőkészek és barátságosak, amiben csak tudnak a segítenek. Többek között kis horgász boltot, büfét, üzemeltetnek.

Akkora csali halak úszkálnak a medencében, hogy az itthon az már méretes fogásnak számítana, de a lépték minden másban eltérő. Természetesen guide-ot (vezetőt) is lehet bérelni napi 40 Euróért ami nem kevés, de ha azt nézzük nem is sok. Igazából egy 30kmes folyó szakasz járható be könnyedén a szálláshoz képest és ez egy délelőtt feltérképezhető a vezetővel. Elmondja megmutatja mi, merre, hány méter. Igazából egy útbaigazítás az egész, ami sokat segít, és aminek a segítségével elvan az ember egész héten magában is.
Gyors eligazítás a szokásokról a lehetőségekről a szabályokról és mindenki mehetett a dolgára.

A víz csak arra várt, hogy meghorgásszuk…

A bőség zavara

A helyi erők hamar próbálnak kiábrándítani minket, de ez jóindulatú információ vagy inkább a téveszméket elhessegetése volt.
Amit az Ebroról kürtölnek szét a világban az nem igaz – mondják.
Mutatják itt a nagyobbnál nagyobb harcsákat, és mondják, hogy mennyi hemzseg a folyóban. Erre mindenki ide csődül és azt hiszi minden nap tucatszám akad a horgára egy két méteres bajuszos.
Ez ott működik ahol vájúhoz szoktatják a halakat, de az egész más az nem igazán horgászat.
Sok hal van, harcsából is bőven akad, de nem könnyű jó halat fogni.
Aki mégis fog a kapitális bajszosokból az vissza is engedi, ami az íratlan szabályok közé tartozik, de szinte mindenki be is tartja.

Látszik, hogy emberünk még nem horgászott magyar vizeken. Hazai mércével mérve hihetetlen a halbőség. A víz hemzseg a halaktól, de tény, hogy nem egyszerű őket megfogni. Mivel elárasztott vidékről, mesterséges folyóról van szó ezért temérdek az akadó.

Hatalmas kagylós sziklák, víz alatti házak, félig látszó fák, bokrok bújnak meg a víz alatt. Vezető nélkül nehéz eredményesen boldogulni, de megoldható. A lényeg, hogy legyen egy jó radarunk, amit nem hagyunk otthon és akkor már jöhetnek a halak.

A víz nagyon tiszta, méterekre lelátni. A pontyok falkában komótosan úszkálnak az ember hajója alatt és ezt jó esetben saját szemével is láthatja. Lépten-nyomon olyan helyeket látni, amik kiválóan tartják a halat. Egyáltalán nem könnyű eldönteni merre is érdemes próbálkozni, és leginkább azt nem, hogy mire!

Itt köszön vissza az extrán bebiztosított felszerelés feleslegessége. Már Olasz útjaink alkalmával megtanulhattuk volna, hogy felesleges mindent hozni, de hát ilyenek vagyunk ami be fél azt felrakjuk…

Az utánfutóra pakolt felszerelésnek talán ha az egynegyedéhez nyúltunk hozzá érdemlegesen.
Hogy miért, a válasz egyszerű. Egy hét alatt nem lehet meghorgászni mindent. Csak és kizárólag célirányosan lehet eredményes az ember. Ha pontyozni akar, akkor csak azt kell erőltetni, ha harcsát keres, akkor ennek a hétnek a szürkékről kell szólnia.

Megfogadtuk legközelebb nem variálunk ennyit a cuccal az biztos… Pergetve sok süllőt és sügeret lehet fogni. Viszont nincs az a jig fej mennyiség, amit ne lehetne beszaggatni, főleg radar nélkül.
Azok a módszerek a leginkább eredményesek amiknél a horog vagy a fej leakadását a lehető leginkább minimalizálni lehet, és akkor nem volt egy merő bosszankodás a horgászat.

A harcsa horgászat mellett a legnagyobb “forgalmat” az Ebron a süllők és a pontyok hozzák.
Egyszerűen nem lehet kis pontyot fogni… 10 kiló körüliek az átlagosak és ebből sok van.
Akkora árnyékokat látni a vízben, hogy az ember szeme, szája is tátva marad… szóval ennyit arról a megjegyzésről a háziaktól, hogy nem igaz amit híresztelnek. 🙂 Persze aki akarja érti mit is akartak ők ezzel valójában mondani. Lehet, hogy túlzásnak tűnnek a filmek és biztos, hogy van akit félre is vezetnek, de csak az mond ilyet aki ehhez van hozzászokva, nem pedig az agyon fosztogatott itthoni vizekhez.

A hét egyik legemlékezetesebb pillanata volt, amikor a segítőnk tesztelni kezdte a felszerelésünket.
Amit mi kemény, erős cuccnak gondoltunk (sőt korábban bizonyították is hogy rendben vannak) azt ő simán annyival elintézte, hogy – dobd a folyóba, egy fabatkát sem ér.

A sok tízezres cucc okán csak pislogtunk ezek hallatán, de kétkedésünket látva meg is mutatta miről beszél. A legegyszerűbb tesztel kezdte.
Mondta, hogy adjunk neki egy darab zsinórt abból, amit harcsázni hoztunk. Álmélkodással figyeltük mit akar vele.

Két végére sima hurkot kötött, az egyik fülbe belelépett a másikba egy bezárt bicskát rakott nyél gyanánt amit egy kézzel fogott. Kérdezte – eltépheti?
Ne szórakozz már… hát nem szórakozott, minden erőlködés nélkül úgy tépte el a 20.000Ft-os spec fonott harcsás zsinórt, mintha cérna lenne.
Megcsinálta még egyszer, majd velünk is kipróbáltatta.. majd könnyed slendriánsággal oda-vetette, ezzel mennyünk pontyozni.

Tanulság mindenkinek: a zsinóron szereplő súly adat, nem a zsinór szakító szilárdságát jelzi, hanem annak húzó képességét, ami sokszor könnyen becsap. Egy csónakot kényelmesen elhúzhatsz vele, de a ott a harcsa simán tépi ezeket a zsinórokat. Az akadók a kagylós terep okán, itt a helyi horgászok elhagyták már a “finom” szerelékeket. Számunkra szokatlanul erős felszereléssel dolgoznak, amivel a megakasztott halat ki is veszik. A kérdés ebben az, hogy mennyire szimpatikus “tuskóval” és “zongora húrral” pecázni. De aki ott él, ott pecázik csak tudja mit beszél.

Volt némi horog baleset a csoportban, és helyiek mentalitását mi sem mutatja jobban, mint hogy szó nélkül autóba ültek és meg sem álltak az ügyeletig. Utólag persze egy eurót sem fogadtak el a segítségért, hisz ez emberi kötelesség – mondják ők, bár csak mindenhol így lenne.
A harcsázásról végül is a társaság egyik fele le is mondott, (nem a felszerelés teszt okán) mert nem akarta egysíkú horgászattal tölteni a napokat.

A víz ismeretlensége összességében megbosszulta magát, mert igazán szép fogással nem lettünk gazdagabbak, de élményekkel annál inkább. Az egy hét eseményeit további oldalakon keresztül napestig lehetne mesélni, mert annyi élményt ad egy ilyen út. De egyszerűbb kipróbálni.
A csodás víz a rengeteg hal olyan az ínséges vizekhez szokott horgász számára, mint ha a Pecaparadicsomba jutott volna… pedig csak ez is egy folyó.
Amint hazaértünk, másnap már le is foglaltuk az őszi utazás időpontját. Nem is volt kétséges, hogy újra menni kell. Mert bár messze van és nem olcsó, aki ezt kihagyja egy olyan élménytől fosztja meg magát, amit máshol nem élhet át.

Na, ki jön?!